«

Petzl EXO tanfolyam tapasztalatai

Az elmúlt héten egy kifejezetten tűzoltóknak készített menekülőeszközt sikerült kipróbálni. Mivel hivatásos tűzoltó vagyok így kifejezetten nagy érdeklődéssel vártam a tanfolyam eljöttét. A Petzl EXO hook terméke speciális tanfolyamhoz kötött, mivel nem hétköznapi a rögzítési módja így elengedhetetlenül szükséges elsajátítani a megfelelő használatát.

A hétköznapi helyzetetek azt bizonyítják, hogy a lakásokban, épületekben nagyon ritka vagy mondhatnám azt is hogy nincs olyan kikötési pont, ami alkalmas lenne egy menekülésre. Erre az igényre fejlesztette ki a Petzl azt a kampót, ami szinte bárhova beakasztható és alkalmas arra, hogy ereszkedjenek belőle. A kampót kétféle képen lehet használni. Simán egyszerűen csak beakasztom az ablakpárkányba vagy ajtófélfába és abból ereszkedem vagy egy egyszerű hurkot képezek a kampó segítségével, amit egy radiátor csőre vagy valamilyen kiálló stabil pontra és abból ereszkedem le. A rendszer akkor is működik, ha már kiégett az ajtó vagy az ablak csak le kell róla verni a már sérült részt és simán a betonba akasztva lehet ereszkedni. A rendszerhez tartozik egy 15m hosszú Technora kötél, ami nagyon jó hő és vágásálló és statikusabb, mint az általánosságan megszokott ipari alpin kötelek. Az egész szett úgy áll össze, hogy van egy kis zsák, amibe fel van szedve a kötél amihez csatlakozik az ereszkedő eszköz és a kampó. A rendszer nem szétszedhető mindig készenléti állapotban van.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Az esemény előtt azért kicsit szkeptikus voltam, hogy ez hogyan fog működni. Persze láttam videókat „labor” körülmények között, hogy ez jó, de azért meg kell tapasztalni. Az eseményen 8-an vettünk részt és több mint 150 ereszkedést hajtottunk végre és azt kell, hogy mondjam nagyon meggyőző volt. Egyetlen egyszer sem mozdult el a kampó pedig kerestük a gyenge pontját a dolognak.

A tanfolyamot egy vizsga zárta, amit úgy kellett végrehajtani, hogy a légző állarc le volt takarva és vakon kellett mind a kétféle képen ereszkedni. A szobába való belépés előtt felvettük a „vak” légzőt majd beakasztottuk a kampót és ereszkedtünk. Úgy gondolom, hogy ez egy igazán jó és használható eszköz ami ha elterjedne a tűzoltók körében akkor jelentősen lehetne vele növelni az épületekben keletkezett tüzeknél a beavatkozó állomány biztonságát.

Szrága Árpád