«

»

Bevezető gondolatok az ipari alpinizmusról, kialakulásáról, az oktatásáról

Az ipari alpintechnika alapjai a hegymászó és barlangász egyesületek által pénzkereseti célból végzett tevékenységekből fakadnak. Lényegtelen és talán nem is pontosan rögzíthető az első „kapavágás” helye és ideje. A 60.-as években voltak nem tudatos akciók, a 70-es években már célorientált tevékenységgé vált. Aki megélte azokat az időket az tudja, hogy mennyire szegényes technikai háttérrel rendelkeztünk abban az időben. Ebből adódott tehát az a tény, hogy a munkákat mindenki az általa birtokolt eszközökkel és felszereléssekkel végezte. Az oktatás az új ember gyors betanításával (megmutatták oszt csináld) be is fejeződött.

Aztán jöttek a vállalkozások, már nem a felszerelésekért és a túralehetőségekért hajtottunk, hanem a PÉNZÉRT. Tehát már egy másik pályán (is) fociztunk. Az üzlet beindult és egyre több cég jött rá, hogy jobb lenne, ha nem a sportolót tanítanánk meg egy munkatevékenység-re, hanem az ahhoz értő szakembert a kötéltechnikára. Ebből a felismerésből jött, hogy a hegymászó oktatáshoz hasonlóan csináljanak ipari alpinista oktatást. Aztán beszállt az állam bácsi is a szokásos,(dölyfös, arrogáns, „lehengerlő”) módján.

Ahogy nőtt az igény az alpintechnika alkalmazására, úgy nőtt az oktatóhelyek száma is, de eljutottunk egy olyan szintre, ahol egyértelművé vált, hogy a tanítóknak is tanulniuk kell.

Aztán arra is rájöttünk (tanítók), hogy az oktatások korrektsége megkíván egy közös szintet, tehát együtt kell működnünk. Megalakult a MIAOE. Nem profitszerzés céljából, hanem az oktatás, szakértés, képviselet, tananyagfejlesztés, és minden ami az alpintechnikával kapcsolatos téma fogja össze. Folyamatosan képezzük magunkat, egyénileg és csoportosan. Saját időnket és pénzünket használjuk. Eljutottunk oda, hogy az állami oldal is megszólít minket és használja a tudásunkat, tapasztalatainkat. Tagjainktól elvárjuk, hogy egy bizonyos szintet képviseljenek, azt megtartsák, ápolják. Ez a működésünk egyik alappillére.

A felvétel feltétele egy általunk felállított tudásszint és annak a bizonyítása, hogy az aspiráns hajlandó ezeket a feltételeket elfogadni, fenntartani és fejleszteni.

Az alpintechnikával és annak oktatásával, képviseletével, megítélésével kapcsolatban rengeteg vélemény, gondolat kering a köztudatban. Azért indítjuk ezt a gondolatsort, hogy segítsünk a tisztánlátásban.

Nem célunk ítélkezni, másokat bántani és okoskodni.

Aki korrekt és kulturált módon kérdez, az választ, válaszokat kap.

Ezt a gondolatsort követi több, ezek közös nevezője az alpintechnika és az abban résztvevők lesznek.

 

Mauks Rudolf